Az Élet és a Halál összebalhéztak. Na, nem komolyan, csak olyan – ha nincs balhé, akkor csináljunk alapon – mint a házastársak. A Halál váltig állította: erősebb, félelmetesebb és előrébb való az Életnél. Az Élet nem vitatkozott, mosolyogva legyintett, és csak annyit kért egyre idegesebb útitársától, hogy fogja be a pofáját. Az ilyen passzív hozzáállás az őrületbe tudja kergetni a konfrontációra kész vitapartnert. A Halál idegi szituációba került, és úgy érezte, valakivel feltétlen meg kell osztania felindultságának okát. A belváros utcáin suhanva a leánygimnázium előtt megpillantották a Szerelmet.

Az nagyon el volt havazva, azt sem tudta, hol áll a feje, mert így tavasz elején szinte minden gimis lány szerelmes az általa elképzelt pasiba. Szerencsére az ilyen pasik nemigen léteznek, így aztán nagyobb baj nem is lesz a lángolásból. Némi depresszió, pár vödör könny, egy csipet halálvágy, aztán megy minden tovább. De meló, az van velük, és a Szerelem tette is a dolgát. A Halál nem becsülte túl sokra a Szerelmet, blasz kettes emóciónak tartotta, akinek létét nagyvonalúan elnézik az olyan világokat formáló tényezők, mint Ő. Azért igyekezett udvariasan leereszkedni hozzá.

- Kedves Szerelem! Bár tisztában vagyok szellemi képességeid korlátaival, Élet iránti elfogultságoddal, mégis téged kérlek, döntsd el, melyikünk hatalmasabb a világon! Minden észérvet elfogadok, ami kizárja a részrehajlást. De ehhez meg kell győznöd!
- Mondd el neki, de kíméletesen, mert még meghasonlik önmagával! – szólt az Élet még mindig mosolyogva.
 A Szerelem nagyon megtisztelve érezte magát, hogy a mindenség két ilyen fontos komponense szóba elegyedik vele, és engedelmesen belefogott az „észérvek” sorolásába:
- Mi a fontos? Amire elengedhetetlenül szükség van. Rád szükség van, tehát fontos vagy. Az örökösök erről legendákat tudnának mesélni! Mi a félelmetes? Az ismeretlen, a megkerülhetetlen, a visszavonhatatlan. Halál, te mindezt birtoklod, tehát félelmetes vagy. Csak a rettegés foka megkérdőjelezhető. Iszonyatos a hatalmad, bármit el tudsz pusztítani!
- Köszönöm, ennyi elég is, nem kell tovább ecsetelni az én megkérdőjelezhetetlen uralmamat a mindenség felett. -  Látod, Életkém – fordult gúnyosan útitársához – még a Szerelem is meghőköl a mindenek felett való végtől!
- Te, Halál, mikor is születtél? – kérdezett közbe, mintegy mellékesen a Szerelem.
- Jaj, drágám, ilyen csacsi kérdést! Én az örökkévalótól létezem, mint mindennek a vége.
- Észérveket kértél – emelte fel a hangját a Szerelem – akkor most nagyon figyelj. Ahol nincs Élet, ott a Halál nem létezik! Téged az élet szült, mint annyi mást. Azóta vagy, mióta az Élet „létrehozott.”
- A rohadt életbe, tényleg! – bizonytalanodott el a Halál. – De attól még rettenetes vagyok!
- Rettenetes vagy – egyezett bele a Szerelem.
- És mindent elpusztíthatok! – kötötte az ebet a karóhoz a Halál.
- Igen, mindent elpusztíthatsz, és azzal meg is szűntél létezni! – világosította fel a Szerelem.
- Hogy–hogy megszűnök? A halál nem hal meg, te ostoba!
- Nem is halsz meg, nagyúr, egyszerűen nem leszel. Eltűnsz, semmivé válsz. Aki meghal, arra emlékeznek. Rád senki nem fog emlékezni, mert nem lesz senki, és a semmire amúgy sem lehet visszarévedni. Tudod, a „semmi egy olyan valami, ami azáltal van, hogy nincs”! Nem leszel! Érted?
Megszűnök? – kérdezte döbbenten a Halál. - Nem akarok megszűnni! Most kezdem megérteni néhány „ügyfelem” idegesítő tiltakozását.
- Észérveket akartál – emlékeztette a Szerelem – én igyekeztem!
- A qurva életbe, én lenni akarok! – döbbent rá esendőségére a Halál.
- Vigyázzatok egymásra! – mosolygott rá a Szerelem.
- Látod ostoba Halál, mindezt megspórolhattuk volna, ha nem akarod mindenáron elkápráztatni önmagad – folyt bele az eszmecserébe az Élet. – Egyformán fontosak vagyunk, elengedhetetlen részei a világnak.
- Nem, fontosak azok nem vagytok – lepte meg mindkettőjüket a Szerelem.
- Neeem? – Akkor mi a frászok vagyunk, ha nem fontosak? – kezdett begurulni az Élet is.
- Hát, tulajdonképpen ti csak úgy vagytok.
- Szerinted mi a fontos, ha nem mi? – kérdezte a teljesen elbizonytalanodott Halál.
- Én, drágáim! Én vagyok a fontos, a Szerelem. Nélkülem szürke az élet, de velem édes a halál is. Most pedig ne tartsatok fel a hülye kérdéseitekkel, mert már így is jelentős késésben vagyok. Jutkának már egy órája csókolóznia kéne Józsival! – azzal berohant a lánygimnázium csukott kapuján.